Sajátos hangulatot kölcsönzött már a helyszín is. Az Ady mozi nagytermében, a sok éves, szebb korokat megélt függöny előtt lépett színpadra hazánk legnépszerűbb népzenekarai közül Csík János együttese, a Csík Zenekar. A letűnt világot idéző környezet érdekes keretet adott a koncertnek. Az együttes igyekszik életben tartani az egykor a mindennapok részét képező népzenét, a magyarság egyik kulturális pillérét. bővebben »
Diplomaosztó ünnepség helyszíne volt a Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok. A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Zalaegerszegi Intézete 179 végzett hallgatója, akik február elején tettek sikeres államvizsgát, búcsúztak a jó hírű intézménytől. A mostani, a 37.-ik a diplomaosztók sorában. De nemcsak a végzettek életében kezdőik eztán új fejezet, hanem az iskoláéban is. A hagyományos oktatási formáról áttérnek a kredit pontos, bolognai rendszerű képzésre. bővebben »
Zalaegerszeg MJV Közgyűlése 2010. február 4-i ülésén megalkotta a zalaegerszegi hallgatóknak és tanulóknak adható "Hazavárunk" ösztöndíj új pályázati feltételeit tartalmazó 1/2010. (II. 12.) sz. rendeletét. bővebben »
A zalaegerszegi óvodákban, 2010-ben 606 tanköteles gyermeket tartanak nyilván, közülük az elmúlt évek tapasztalatai alapján mintegy 20 százalékuk marad az oviban szeptemberben is. Ennek oka az iskolaérettség hiánya. Amennyiben az óvoda és a szülő véleménye megegyezik abban, hogy a gyermek még egy évet az óvodában maradjon, nem küldik el a gyermeket a nevelési tanácsadóba, ha viszont nincs egyetértés az intézmény és a szülők között, kérik a tanácsadó véleményét. bővebben »
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc tiszteletére rendezett városi megemlékezésre. A rendezvényről és más információkról az alábbiakban tájékozódhatnak. bővebben »
A város egészségfejlesztő programja keretében a zalaegerszegi Cseperedő bölcsőde a szociális-és lakásügyi bizottság által odaítélt 150 ezer forintos pályázati támogatást használhatta fel négy, a témát érintő előadás megtartására, tájékoztatta lapunkat Makovecz Tamásné, az intézmény vezetője. A program március 4-én zárult. bővebben »
Zalaegerszeg város sportbizottsága a hagyományoknak megfelelően megválasztotta az elmúlt év legjobb sportolóit. A sportolókat, edzőket, vezetőket Horváth László, a sportbizottság elnöke köszöntötte. Kiemelte, hogy a testület egyhangúan döntött a legjobbak személyéről. bővebben »
Január közepe óta vizsgálja a zalaegerszegi tűzoltóság a középmagas épületek felvonulási területét. Dr. Bangó Szilárd Lóránt tűzoltóparancsnok érdeklődésünkre elmondta, hogy időről időre sor kerül ehhez hasonló vizsgálatra, s lassan a két hónapja tartó munka végére érnek. bővebben »
A Zala Volán Zrt. 2009. október 19-től bővítette a Zalaegerszegről Budapestre induló járatait - számolt be sajtótájékoztatón a cég vezetése az elmúlt héten. Busa Csaba személyközlekedési igazgató elmondta: a fővárosba közlekedő járatok színvonalának javítása érdekében a társaság márciustól luxuskategóriának számító, 61 ülőhelyes SETRA 417 GT-HD típusú autóbuszt állított forgalomba. A változástól azt remélik, hogy tovább javul a cég autóbuszjáratainak megítélése. bővebben »
A Kölcsey-gimnáziumban a diákok és tanárok, valamint a város közéleti szereplői kezdték azt a 25 órán tartó felolvasást, mely a sokáig méltatlanul mellőzött, de napjainkban egyre elismertebb erdélyi magyar költő, Wass Albert írásaiból válogatott. A program, melynek szervezője a Zalaegerszeg-Marosvásárhely Baráti Társaság Egyesület és az Alsójánkahegyi Kulturális Egyesület - délután hatkor a Szent László utcai óvodában fejeződött be. bővebben »
A Szociális, Lakás- és Egészségügyi Bizottság Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2010. évi költségvetéséről szóló 5/2010. (II.12.) számú önkormányzati rendelete alapján pályázatot ír ki a helyi iparűzési adó címzett adórészéből való támogatás felhasználására. Bővebb információ pályázatról a csatolt dokumentumban olvasható. bővebben »
Önkormányzati bérlakás szociális jellegű bérbeadása. Önkormányzati bérlakás költségelvű bérbeadása. Bővebben tájékozódhatnak az alábbi linkeken. bővebben »
Sajnos, mind a ZTE csapata, mind a ZalaSport-ZTV stábja hiába utazott el a Duna-parti városba, Iványi Zoltán játékvezető döntése alapján, elmaradt a mai Paks elleni bajnoki labdarúgó-mérkőzés. bővebben »
ZTE II. - Ajka FC 3-1 (2-1) NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 100 néző. Jv.: Kovács J. Z. Gólszerző: Péter (1. p.), Polareczki (32. p.), Petneházi (69. p.), illetve Mihalecz P. (15. p.). bővebben »
"Tavaszváró" címmel kulturális programok helyszíne volt a közelmúltban a Teleki-leánykollégium. Preisz Judit tagintézmény-vezető köszöntötte a megjelenteket (köztük a társintézmények pedagógusait), a kollégium falát eztán díszítő festmény avatása alkalmával. A művet, Kelemen Hajnalka (Deák) és Szabó Eszter (Széchenyi) tervei alapján, Nemes László festőművész és néhány lelkes házlakó keltette életre. bővebben »
A közelmúltban, Zalaegerszegen megtartott irodalmi műhely a Vas megyei kulturális életbe engedett bepillantást. A rendezvény helyszíne a Deák Ferenc Megyei Könyvtár, amely a Pannon Írók Társaságával közösen tavaly ősszel hívta életre a peremvidéki irodalmi életet feltáró rendezvénysorozatot. Az est két vendége osztotta meg néhány gondolatát lapunk olvasóival. bővebben »
A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek február 25-én Zalaegerszeg. A Kosztolányi úti Gulag emlékműnél csendes főhajtással gyertyát gyújtottak és virágokat helyeztek el az egybegyűltek, majd a városi hangversenyteremben tartott emlékesten dr. Gereben Ágnes történész Török Zoltán református lelkésszel beszélgetve idézte fel a múltat. bővebben »
Vasas Csata - ZTE NKK 68-77 (21-16, 7-23, 21-21, 19-17) Budapest, 100 néző. Jv.: Gál, Farkas, Fodor. Magyar Kupa női kosárlabda mérkőzés, a legjobb 4 közé jutásért, első találkozó. bővebben »