2010.08.28. 18:55
Az ÁFA törvény változása miatt, valamint a szennyvízelvezetési és kezelési projekt első ütemének közbeszerzési eljárásainak lefolytatását követően maradt tartalék arra, hogy folytatódhasson a projekt eredeti célja. Többek között a csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése, regionális gyűjtőrendszeren nyomóvezeték cserék, átemelő felújítások és áthelyezések szerepeltek a feladatok között.
A beruházás második ütemének részfeladata volt továbbá az ivóvízbázis védelem is, amely a - termelőkutak védőterületén húzódó BOT-NY2 számú szennyvízcsatorna miatt - a keleti víznyerő területén öt darab kút megszűntetése mellett öt új kút fúrását tette szükségessé.
Erre a kapacitásra ugyanis a ZALAVÍZ Észak-zalai Víz és Csatornamű Zrt.-nek a nyári hónapokban, nagy szárazságban szinte teljes mértékben szükség van. A vízbázisvédelem munkálatainak műszaki átadása után tartott sajtótájékoztatón az új kutak átadását jelentették be, majd - már a helyszínen - a programban résztvevők megkóstolták az új kút adta ivóvizet.
"Néhány éve, a kohéziós program kezdetekor megszületett a "Zalaegerszeg, mint ökováros" terve, amelynek egyre több részeleme azóta már meg is valósult - mondta Gyutai Csaba alpolgármester. - Teljes körű a szelektív hulladékgyűjtés és teljes körű a szennyvízellátottság is Zalaegerszeg területén, mindemellett az iskolákban is jelentős szemléletváltás van kialakulóban.
Az ökováros talán legfontosabb feltétele azonban az, hogy egészséges, jó minőségű ivóvizet ihassunk, s hogy megfelelő vízkészlet álljon rendelkezésre. Az elmúlt időszakban a város környéki vízlelőhelyek rendszere átalakult, s újabb kutak fúrására került sor. A mintegy 150 millió forintos beruházás hozzájárul a nyugodt üzembiztonsághoz, s így újabb lépés tettünk az ökováros kiteljesedése felé."
Rigó Csaba hozzátette: tizenöt önkormányzattal közösen Önkormányzati Társulást hozott létre Zalaegerszeg annak érdekében, hogy pályázatot nyújtson be az ivóvízminőség javítása érdekében. A kétfordulós KEOP-pályázat a térségi összefogás újabb dicséretes példája.
Zala-Lap, Seres Péter