Mindenképpen üdvözlendő: remélhetőleg a több esemény egybeesése előtti kötelező tisztelgésen (másfél évszázada született Csehov, Ruszt József rendezésében negyed százada, 1985-ben mutatta be a szerző Három nővér című darabját a társulat - igaz az 1996/97-es évadban Dömölky János vendégrendezésében a Ványa bácsi színpadra vitelét is láthattuk a zalai színházban -, a Cseresznyéskert című művét élete utolsó évében írta a szerző) túlmenően a drámairodalom értékei iránti fogékonyság és érzékenység is motiválta a Hevesi Sándor Színház új vezetését, hogy a felnőtt közönség számára a Cseresznyéskert című darabbal nyitotta meg az idei nagyszínpadi évadot.

A Cseresznyéskert cselekménye kevés "külső történésre" épül, végső soron néhány mozzanatban összefoglalható: Ranyevszkaja Andrejevna, földbirtokosnő visszatérése vidéki családi birtokára, a birtok (cseresznyéskert) elárverezése, a földbirtokosnő és a "család" elutazása. A "belső történés" azonban ennél sokkal több réteget foglal magában: az emberi boldogtalanság életérzését, az eltűnt idő és a nosztalgiával teli múlt (a családi kötelék felbomlása, az ifjúság elvesztése) értékeinek szétfoszlása iránti mélabút, a jelen kilátástalanságának szomorúságát és a jövőbeni "remény, vágyak, álmok, ábrándok" megvalósulásába vetett hit bizonytalanságát. Ebből fakadóan Csehov drámájának üzenete többértelmű jelentést hordoz: egyszerre van benne az idő visszafordíthatatlansága és a múlt élményeinek tovatűnése, színhelyének elvesztése miatt érzett nosztalgikus/melankolikus hangulatiság (Ranyevszkaja, Ánya, Várja, Gajev alakja testesíti meg); az emberi viszonyok átrendeződésének tényszerűsége (Lopahin, a meggazdagodott kereskedő); a múlt értékeinek, a "tovatűnt világnak" őrzője és krónikása (Firsz, az öreg inas személyében).

Ezért, noha a "dráma" maga az emberi bensőben, érzések és hangulatok megnyilvánulásaiban zajlik, tárgyiasult formájában mégis a "cseresznyéskert sorsával" összefüggésben értelmezhető.

Az író darabjában három markánsan kirajzolódó és meghatározó toposszal (irodalmi közhellyel) találkozhatunk: az utazás-toposz (a földbirtokosnő és családja párizsi útja, majd hazatérése), a kert-toposz (a cseresznyéskert, a család életének metaforikus színtere), a fa-toposz (a múlt, illetve a kilátástalan emberi sorsok szimbóluma). A különböző toposzokhoz történő viszonyulásuk mellett a történet valamennyi figurája (materiálisan, emocionálisan és/vagy pszichikálisan) valamiféle hiányt érez, és e deficit következtében valamiért mindenki boldogtalan. Ebben az értelemben a műnek nincs pozitív szereplője, a különböző formákban megnyilvánuló hiátusokat, talán csak az öreg Firsz "élettapasztalata"és bölcsessége, illetve Ranyevszkaja (a cseresznyéskert elvesztését követően visszatér Párizsba), valamint Lopahin (megvásárolja a cseresznyéskertet, bár ősei jobbágyok voltak a birtokon) igaz más-más tartalmú jövőbeni sorsának alakulása tölti ki valamiféle "kárpótlással".   

A Cseresznyéskert című darabot Sztarenki Pál rendezte, aki a különböző karaktereket megformáló színészekkel egyetemben alapos és tiszteletre méltó munkát végzett. Alapvetően hű maradt a csehovi dráma szövegéhez, ugyanakkor, nyilvánvalóan korunk változásaihoz igazodó, főleg az előadás formai kivitelezésben tetten érhető, de a szerző darabjának szellemiségét lényegesen nem érintő színpadi megoldásokat alkalmazott. Annak ellenére azonban, hogy Sztarenki rendezői koncepcióját Csehov művének eredeti interpretálására építette, a rendezés nem maradt konzekvens a lírai komédia műfajához. Hiányoltuk, illetve elnagyoltan és felszínesen találkozhattunk azokkal a Csehov darabjainak lényegét jelentő