2004.08.18. 14:17
Zalaegerszeg négy településrésze: Vorhota, Szenterzsébethegy, Ebergény és Bazita, valamint Babosdöbréte, Böde, Teskánd és Hottó települések jutnak vezetékes szennyvízhez a napokban elindult közel egymilliárd forintos beruházás révén. A Zalaegerszeg DNY-i főgyűjtő regionális szennyvízvezeték alapcsövének elhelyezése ünnepélyes keretek között történt meg országgyűlési képviselők, az érintett települések vezetői, illetve a kivitelezők részvételével.
Az ünnepségen Gyutai Csaba alpolgármester kitért arra, hogy már a 90-es évek közepén megfogalmazódott az igény a város délnyugati peremkerületeinek csatornázása iránt, a nagy költségek miatt azonban külső források bevonására volt szükség, amely több esetben nem járt sikerrel. 2003-ban nyertek állami céltámogatást a beruházáshoz az érintett önkormányzatok 580 millió forint értékben, ami immár lehetővé teszi a közel egymilliárd összegű munkálatok elindítását.

Zalaegerszegre a kivitelezési költségekből 614 millió forint jut. A céltámogatás és a lakossági hozzájárulások mellett az önrészt az önkormányzat biztosítja a Deák Ferenc Városépítő Program alapján. Annak érdekében, hogy a szükséges önrész minél alacsonyabb legyen, tovább pályáznak az önkormányzatok, tudtuk meg az alpolgármestertől. A Zala Megyei Területfejlesztési Tanácstól 10 millió forintot nyert a beruházás, a legutóbbi rendkívüli közgyűlésen pedig arról határoztak Zalaegerszeg képviselői, hogy pályázatot nyújtanak be a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium Környezetvédelmi és Vízügyi Célelőirányzatának terhére.
A Zalaegerszeg DNY-i főgyűjtő regionális szennyvízvezeték megépítése mintegy 23 kilométer gravitációs csatornát, több mint 10 kilométer bekötővezetéket, 22 kilométer nyomott vezetéket, és 18 darab szennyvízátemelőt foglal magába, tájékoztatta az alapcsőletétel résztvevőit Takó István, a lebonyolítást végző Vízber Kft. ügyvezetője. Az új csatornarendszerre 1076 ingatlan csatlakozik, melyek keletkező szennyvizét a zalaegerszegi telepre vezetik.

A beruházás Vorhotán, Szenterzsébethegyen és Babosdöbrétén indul meg, mely településeken még az idei évben próbaüzemet kívánnak tartani, számolt be a kivitelező konzorciumot vezető Hoffmann Rt. gazdasági igazgatója.
Hosszú Ferencné szólt arról is, hogy amennyiben az időjárás engedi, az említett három helyszín mellett a többi érintett településen, illetve településrészen is munkához látnak még idén. A beruházás befejezésének határideje 2005. november.
A délnyugati városrészek szennyvízberuházásával újabb lépést tesz előre Zalaegerszeg a teljes csatornázottság felé. Amennyiben a regionális szennyvízvezeték kiépül, már csak Becsali, Egerszeghegy, és a belváros néhány pontja marad ellátatlanul. Gyutai Csaba abban bízik, hogy a hamarosan megvalósuló 100 százalékos csatornázottság, a bevezetésre váró szelektív hulladékgyűjtés, és a jó levegő azt eredményezheti, hogy Zalaegerszeg válhat Magyarország első ökovárosává.